TeTT könyvekről írták:
NIKITSCHER PÉTER, in.
Tér és Társadalom XX. 2006/2: 153-156 Körmendy
Imre: Köszöntő a Településkutatás című könyv bemutatójára
|
A tanulmánykötet szerzői: Csernák
Boldizsár, Eranus Eliza, Futó Péter, Garamhegyi
Ábel, Heltai Erzsébet, Kürtösi
Zsófia, Láng Sarolta, Letenyei László, Máth András, José Luis Molina, Rácz
Attila, Pálinkó Éva, Sarah Pink, Teresa San Román, Szántó Zoltán, Szanyi Ágnes,
Szathmári Milán, Szeszler Zsuzsa, Tarjányi József, Tompai Géza, Vicsek Lilla,
Varga-Ötvös Béla, Vörös Miklós, és a fordítók: Erdődi Katalin, Földházi
Erzsébet, Kállai Tibor.
(Kézikönyv és tanulmánygyűjtemény.
Ráció Kiadó és L’ Harmattan,
Budapest, 2005, két kötet összesen
728 o.)
Napjainkban a települések, térségek
jövőjére vonatkozó döntések meghozatalakor egyre fontosabb szerepet játszik a
„társadalmi egyeztetés”, a helyben élő emberek véleménye. A helyi szándékok,
vélemények feltárására azonban nincs egységes módszertan. A szóban forgó könyv
által „településkutatásnak” nevezett módszerek több tudományterülethez is
szervesen kapcsolódnak, hiszen a települések életével, fejlődésével, belső
struktúrájával a szociológiai, közgazdasági, földrajzi vagy antropológiai
kutatások egyaránt foglalkoznak.
Egyre több társadalomtudományi
irányultságú egyetemi képzés vesz fel tanrendjébe településkutatással
kapcsolatos kurzusokat. Ennek ellenére ezidáig kevés olyan munka állt az
érdeklődők, a kutatók vagy a diákok rendelkezésére, amely alapos elméleti és
gyakorlati útmutatót adna a településkutatás módszertani kérdéseiről. Ezért
örvendetes a Letenyei László által írt és szerkesztett, két kötetes
„Településkutatás” című munka megjelenése. A kétkötetes kézikönyv és
tanulmánygyűjtemény a Szerző megfogalmazása szerint elsősorban a település vagy
területfejlesztés
területén dolgozó szakemberek,
valamint a társadalomtudományi szakos hallgatók számára készült, de a téma
iránt érdeklődők számára is érthető és érdekfeszítő olvasmányt jelent. A kötetben
bemutatásra kerülő módszerek kiválasztásakor a Szerző a hiánypótlás nem titkolt
szándékával járt el, olyan módszereket választva, amelyekről magyarul
egyáltalán nem vagy csak kevés irodalom áll rendelkezésre, ilyenek például az
alábbiakban részletesebben is ismertetett mentális térképezésről, kapcsolatháló
elemzésről vagy a fókuszcsoportos vizsgálatról szóló fejezetek.
A szerző azon véleményét, hogy „a
mindennapi élet nincs tekintettel a diszciplináris határokra” tükrözi a
kiválasztott módszerek interdiszciplinaritása. Letenyei László szerint az egyes
települések, térségek életének valós megismerése csak tudományközi
megközelítéssel lehetséges, ami azonban némi távolságtartást tesz szükségessé
az egyes tudományok belső
kategóriáitól, szakzsargonjától, ennek is köszönhető, hogy a kötet nyelvezete
viszonylag egyszerű, és az egyes fejezetek az eltérő szakirányú olvasók számára
is érthetők. A kétkötetes munka első kötete tankönyv és kézikönyv, második
kötete pedig szöveggyűjtemény, amely a tankönyv egyes fejezeteiben tárgyalt
témákhoz kapcsolódó hazai vagy külföldi szerzők szövegeit tartalmazza, amelyek
közül egy kivételével mind most jelenik meg magyar nyelven először. A tankönyv
fejezetei gyakorlati szempontból mutatják be a különböző, a településkutatás
során használható társadalomtudományi kutatási módszerek elméletét és
alkalmazását. Az egyes módszerek elsajátítását megkönnyítendő a kötet végén
minden fejezethez ellenőrző kérdések és gyakorlatok is kapcsolódnak.
A kötet tartalmilag az alábbiak
szerint épül fel:
Az első fejezetben a Szerző azzal a
kérdéssel foglalkozik, hogy mikor és hogyan van értelme egy településen
társadalomtudományi kutatásba belekezdeni, és ezen kutatásoknak milyen szerepe
lehet a későbbi településfejlesztési koncepció kialakításában. A
szöveggyűjteményben az első fejezethez kapcsolódóan az Európa Tanács 1999/1260
rendelete olvasható, amely az Európai Unió térségfejlesztéssel kapcsolatos
alapelveit ismerteti. Majd ehhez kapcsolódva Futó Péter és Szeszler Zsuzsa A
településfejlesztési koncepció készítésének módszerei az EU-ban és
Magyarországon című írása ismerteti meg az olvasót a településfejlesztési
koncepció készítésének alapjaival. A második fejezet a Kvalitatív és
kvantitatív adatgyűjtési technikák ötvözése címmel e két eltérő szemléletű
kutatási gyakorlattal foglalkozik. A Szerző véleménye szerint e két
adatgyűjtési technika között nem lehet és nem szabad értékbeli
megkülönböztetést tenni, hiszen a helyi társadalom megismeréséhez mindkét
technika alkalmazásán keresztül vezet az út. A szöveggyűjteményben ezen témához
kapcsolódóan két tétel olvasható. Az első Teresa San Román A megéréstől a
megerősítésig: a terepmunka az antropológiában című cikke, Alan Bryman
szociológus pedig a kvalitatív és kvantitatív módszerek összekapcsolásáról ír.
A tankönyv harmadik fejezetével megkezdődik a konkrét kutatási módszerek
ismertetése. A fejezetben az elsősorban a kulturális antropológiában
alkalmazott résztvevő megfigyeléssel ismerkedhetünk meg. A résztvevő
megfigyelés a kulturális antropológiai kutatás klasszikus módszere, amely során
a közösség életét az abban való részvétellel, a közösséggel való együttélés
során ismerheti meg a kutató. Aszöveggyűjtemény idevágó fejezetében Vörös
Miklós és Frida Balázs az antropológiai résztvevő megfigyelés történetét
bemutató írása után a kulturális antropológia egyik klasszikusának Bronislaw
Malinowskinak 1922-ben megjelent művének bevezetője Vörös Miklós fordításában
olvasható.
A negyedik fejezet a fókuszcsoportos
interjú módszerét mutatja be. A módszer a piac- és marketingkutatás kedvelt
technikája, amely során a kutató a csoport tagjaival folyamatos interakcióban
maradva irányított beszélgetést folytatva szerzi meg információit. A Szerző
véleménye szerint a fókuszcsoportos interjú módszere a településkutatásban is
használható adatgyűjtési technika. A szöveggyűjteményben a módszerrel
kapcsolatban három szöveg található. Elsőként Robert K. Merton, Marjorie Fiske
és Patrícia L. Kendall A fókuszált interjú című munkájából olvashatunk
részleteket. A mű a fókuszcsoportos kutatás alapművének számít. Másodikként
Jenny Kitzinger Bevezetés a
fókuszcsoportos vizsgálatba című munkájával ismerkedhetünk meg, amely egy, az
egészségügy területén végzett kutatás példáján keresztül mutatja be a módszer
alkalmazását. A harmadik szöveg a fiatal magyar kutató, Vicsek Lilla tollából
származik, és a fókuszcsoportos vizsgálat kimenetelét
befolyásoló tényezőkkel foglalkozik.
Az ötödik fejezet az Interjú, kérdőív és adatbázisok gyűjtése – terepközeli
módon címet viseli. A fejezetben a Szerzőnek nem célja a társadalomtudományos
interjúzás, kérdőívezés alaptechnikáinak ismertetése, hisz ezekről már
meglehetősen sok magyar nyelvű irodalom áll a diákok és kutatók rendelkezésére.
A fejezetet inkább egyfajta kiegészítésnek szánja arról, hogyan lehet a
„kvantitatív technikákat terepközeli módon” alkalmazni, valamint arról, hogy a
címben szereplő módszerek miként alkalmazhatók a kötetnek címet adó
településkutatásban. A szöveggyűjteményben a témához kapcsolódóan Heltai
Erzsébet és Tarjányi József cikkét olvashatjuk, amely az ún. mélyinterjú
módszerét és annak buktatóit, a módszer alkalmazása során elkövethető hibákat
mutatja be. A másik idevágó írás Eranus Eliza, Láng Sarolta, Máth András és
Rácz Attila munkája, amely a kérdőíves adatfelvétel újabb módszereivel a
telefonos, számítógéppel támogatott és internetes adatgyűjtés technikáival
ismerteti meg az olvasót.
A hatodik fejezet témája egy, a
hazai társadalomtudományi kutatásban csak kevéssé alkalmazott módszer, a
mentális térképezés. A módszer egy adott településről vagy térségről az emberek
fejében meglévő szubjektív elképzelések, érzelmi attitűdök, információk
összegyűjtésével és interpretálásával válhat a településkutatás alkalmazott
módszerévé. A tankönyvben megismerkedhetünk a mentális térképezés elméletével
és gyakorlatával, a szöveggyűjteményben a témához kapcsolódva Roger M. Downs és
David Stea Térképek az elmében című munkájából olvashatunk egy részletet, majd
a hazai kutatási gyakorlatból ismerkedhetünk meg Bíró A. Zoltán, Csernák Boldizsár,
Garamhegyi Ábel, Letenyei László munkáival. A hetedik fejezet a kapcsolatháló
elemzés, e napjaink társadalomtudományi kutatásában oly divatos módszer a
településkutatásban történő alkalmazásának lehetőségeit taglalja. A
szöveggyűjteményben Szántó Zoltán a kapcsolatháló elemzés elméletével és
Kürtösi Zsófia a kapcsolatháló-elemzés módszertani alapjaival foglalkozó írásai
olvashatók.
A nyolcadik és egyben utolsó
fejezet, a társadalomtudományi kutatás utolsó fázisával, a különböző kutatási
módszerek alkalmazásával összegyűjtött adatok, információk interpretálásával
foglalkozik. A tervezési, fejlesztési célból végzett településkutatás
eredményeit és az eredmények alapján megfogalmazott javaslatokat, a kutatóknak,
az olvasók számára is érthető módon kell megfogalmaznia. A Szerző felhívja a
figyelmet a kutatási eredmények alkalmazása során a monitoring fontosságára is.
A szöveggyűjteményben a kutatási eredmények interpretációjával kapcsolatban
olvashatunk megszívlelendő gondolatokat Deirde N. McCloskey és Sarah Pink
tollából. Az egyes fejezetekben bemutatott módszerekkel való elmélyültebb
megismerkedéshez a szöveggyűjteményen kívül, a kötet végén található tematikus
szakirodalmi útmutató ad irányt, amely rövid recenziókat tartalmaz az egyes
ajánlott irodalmakról és internet oldalakról, ezzel is megkönnyítve a
választást és a továbbhaladást.
Összességében egy nagy szakmai
körültekintéssel, igényesen megírt és megszerkesztett műről van szó, amely
mindenképpen hiánypótló jellegű és a társadalomtudományi szakos egyetemi
hallgatókon kívül a témával foglalkozó számos tudományterületen dolgozó
szakember is nagy haszonnal forgathatja.
vissza a lap tetejére
Nagy örömmel állok most itt önök
előtt, mert ígéretes az alkalom, amelyért összesereglettünk. Magamról annyit,
hogy építészmérnök a végzettségem és egy kétéves kitérővel 1975 óta
településtervezéssel, városrendezéssel foglalkozom, előbb tizenegy évig, mint
tervező, tizenhét éve, mint hivatalnok. Egyike vagyok tehát azoknak az
építészeknek, szakmai szempontokat képviselőknek, akiket a most bemutatásra
kerülő könyv szerzői kellően ostoroznak. Hogy mégis miért támogatta az általam
vezetett részleg e mű megjelenését, ehhez mondok néhány rövid benyomást az
életemből.
A Városépítési Tudományos és Tervező
Intézet munkatársaként több város és község rendezési terveit készítettem.
Felvértezve az egyetemen és a tervező-intézetben tanultakkal, alapozva az
Athéni Chartára, a kiadott segédletekre és jogszabályokra nagy lendülettel és
önbizalommal vetettem bele magamat a feladatokba.
Kalocsán azzal szembesültem, hogy sokan a
díszfákkal teleültetett kertet, a nem termő fákból álló utcai fasort úri
huncutságnak tartották, s a város egyetlen valamirevaló közparkja az Érsekkert
volt. Szekszárdon - kis túlzással - nem számított embernek az, akinek nem volt
a város melletti dombokon szőlője: nem lehetett tartósan egy hivatalban sem
anélkül tárgyalni, hogy hamarosan elő ne kerüljön a kérdés, mit kell manapság
művelni a szőlőhegyen vagy télen a pincében. A tervező vállalatnál a rugalmas
munkaidőben reggel fél hattól lehetett blokkolni, s kettőkor - ledolgozva az
aznapi penzumot - sokan vették az irányt a hegy felé (gyakorta együtt az
iskolából jövő gyerekkel). Minek zöldterület (közpark, közkert stb.) a
városban, amikor ott a szőlőhegy? - kérdezték sokan. Egerben arra panaszkodtak
az emberek, hogy milyen messze van a belváros. Budapestről jövet, ahol a
Rákóczi úton vagy a Nagykörúton kilométereket sétál az ember üzletről üzletre,
érthetetlen volt sokallni azt a nyolc-tízpercnyi gyaloglást. Egyik tervező
társam egy településcsoport tervét készítette, s hogy érzékeltesse a
távolságokat, egybevetette a várost s a tíz falut Budapest területével.
Kiderült, hogy mindenestül beleférnek, s a pesti oldal távoli kerületei jóval
messzebb fekszenek a városközponttól, mint a vidéki megyeszékhelyet övező
települések. Micsoda botrány lett ebből!
Badacsonyban a rendezési tervek/tervezők
igyekeztek védeni a belterületbe ékelődött egykori nagyobb szőlőbirtokokat
(két-három hektár terület közepén egy-egy emeletes nagy házzal, amibe persze
sokakat beköltöztettek az államosítás után), a helybéliek meg nem értették,
hogy miért nem lehet azokat felparcellázni, s beépíteni. Miért "kell"
a hegyoldalt fáradtságosan művelni, amikor eladásából (üdülőtelekként) húsz jó
termésű év hasznát lehet beszedni?
Az egyik Tolna megyei kis faluban, a
bejáráskor egy fűvel borított kertre figyeltem fel, amiben néhány kidőlt,
megbillent sírkő állt. Az egykori temetőt övező sövény, a néhány idős fa, a
csodálatos zöld fű és a régi emlékkövek az alkonyi napban mélyen megérintettek.
A tervben az egykori szerb/délszláv temető helyi védelmét javasoltam. A társadalmi
munkában a tanácselnöki tisztet betöltő középkorú férfi a tárgyalás után azt
mondta, hogy gyerekként partizánosdit játszottak a temetőben, és a sírkövek
jelentették a célt. A régi hosszú sváb házakat és az udvart lezáró
keresztcsűröket értéktelennek tekintették, s helyette kockaházakat akartak
építeni (a helyi műszaki értelmiség is azt mondta nekik, hogy annak sokkal
kisebb a hő vesztesége). Mára szerencsére sok régi házat felújítottak, az
esztergályozott fa tornácoszlopok tovább szolgálnak, az istálló és a kocsiszín
is új funkciót kapott, a falusi túrizmus virul.
A szakmai és a helyben lakók
szempontjai oly távol estek egymástól, hogy azt korábban elképzelni sem tudtam.
Megértettem, hogy a legegyszerűbb szakmai evidencia sem magától értetődő egy
laikus számára (és a népesség túlnyomó többsége laikus).
Szerencsém volt, mert a tervező
vállalatnál egy olyan mester - Kálmán Lászlóné Ráduly Piroska - mellé kerültem,
aki két évet dolgozott Finnországban (ösztöndíjjal a '60-as években), s aki a
létező szocializmus zárt világában ablakot nyitott számomra egy más világra:
oda, ahol azt gyakorolták, hogy egy terv értékelésekor ötven százalékig a
szakmai (objektív) és ötven százalékig a szubjektív, emberi szempontokat vették
figyelembe. Az általa megadott alap, s az előzőekben vázolt tapasztalatok
nyitották ki a szememet arra, hogy valami nagyon hiányzik a szakmai képzésből
és gyakorlatból.
A másik dolog, amit megemlítek, egy
illúzió szertefoszlása. Ez nem annyira személyes, mint inkább társadalmi. A
tudományokban az elmúlt évszázadokban egyre inkább teret nyert a meggyőződés,
hogy az az igazi tudomány, ami a vizsgált jelenségeket le tudja írni
matematikai formulákkal (a pozitivizmus a "társadalmi fizikát" is be
kívánta vezetni). Ez odáig fajult, hogy írók életművét kezdték ízekre szedni, s
az általuk használt hangok számából és jellegéből (lágy vagy kemény) próbáltak
következtetést levonni művészetükről. Hasonló problémákkal küzd minden olyan
szakterület, ahol emberek véleményét akarják megismerni. Részben azért, mert a
"műszer" - a kérdezőbiztos, adatfelvevő, kérdőív stb. -
"tehetetlensége" és hatása a válaszadóra nagymértékben befolyásolja
az eredményt, továbbá annak közzététele visszahat a vizsgált jelenségre (azaz
mire felhasználjuk, már nem igaz).
Az illúzió szertefoszlott, mert a
tudomány egyrészt nem tudott az ember alapvető kérdéseire és gondjaira
kielégítő választ adni, s a matematika mindent áthatása sem segített érdemben
közelebb jutni a dolgok lényegéhez.
Ezek a problémák erősítették meg
bennem az elhatározást, hogy támogassam egy ilyen könyv megjelenését, tudva,
hogy valószínűleg ezek a módszerek sem tökéletesek, de hozzájárulhatnak ahhoz,
hogy szót értsünk azokkal, akik számára tervezünk, építünk.
Ezekkel a gondolatokkal köszöntök
minden jelenlévőt, s kívánom, hogy mindannyian hasznosítsák a Településkutatás
két kötetét, s örömüket leljék benne.
Köszönöm figyelmüket.
Budapest, 2005. június 7.